9 újévi fogadalom ötlet hallássérülteknek

Eljött az újévi fogadalmak ideje. Ami engem illet, idén már sokkal tudatosabb leszek. Ugyanis ki fogok dolgozni egy ütemtervet. Egészségesebben fogok táplálkozni. (Hisz tudod miről beszélek.) Bár az igazat megvallva; a fogadalmakat illetően a kitartás csupán pár hétig szokott tartani, aztán tova is száll.

De mi lenne, ha ebben az évben kipróbálnánk valami teljesen újat? Vegyünk pl. pár hallássérülteket érintő újévi fogadalmat és tartsuk is magunkat hozzájuk az egész év folyamán. Tartsunk össze és segítsük egymást, hogy megvalósuljanak a terveink. Benne vagy?

9 újévi fogadalom ötlet hallássérülteknek

Fénykép: parade.com

Az új év mindig jó ok arra, hogy leltárt készítsünk és segít abban is, hogy újra előtérbe kerüljenek a céljaink és felállítsuk az új prioritásokat. Évek óta újra és újra ugyan azon fogadalmakat teszem. De eddig nem mentem vele semmire. No de aztán taktikát változtattam és átgondoltam a fogadalmakat és szépen beütemezve felvezettem azokat a naptáramba.

Például: Idén egészségesebb életet fogok élni – OK, véssünk be heti egy jóga órát a naptárba.

Vagy: Ebben az évben sokkal gyakrabban fogok színházba járni – OK, vételezzünk is egyből két jegyet az új előadásra. Aztán pedig írjunk emlékeztetőt a naptárba, hogy tegyük meg ugyan ezt egy vagy akár két hónap múlva ismét.

Milyen újévi fogadalmat is tűzhetnénk ki a naptárunkba hallássérültként? Íme pár ötlet. Te melyiket választanád szívesen?

1. Rendszeresen viselem a hallókészülékemet.
Határozd el, hogy mindig legyenek bent még akkor is ha ez kihívást jelent számodra. Időt kell adnod az agyadnak, hogy legyen ideje elfogadni a zajok teljesen új dimenzióját. Állíts be egy napi emlékeztetőt a telefonodba, hogy jelezzen amikor be kell helyezted és hogy bent is kell tartanod a készüléket.

2. Kiállok magamért
Minden alkalommal amikor egy étteremben asztalt foglalsz, említsd meg, hogy hallássérült vagy. A moziban használd is a feliratot filmnézés közben. Amennyiben folyamatosan így cselekszel, akkor ezek szépen lassan szokássá válnak és a mindennapjaid részévé válnak.

3. Kivizsgáltatom a hallásomat
Még mindig kíváncsi vagy hogy sérült e a hallásod vagy sem? Telefonálj most és kérj egy időpontot egy audiológustól.

4. Segítek más nagyothallóknak
Keresd fel a környezetedben lévő hallássérültek érdekvédelmi szervezeteit. Van e egyáltalán ott helyben ilyen non-profit szervezet? Van e iskola a siketek számára?
Érdeklődj, hogy a helyi lakóközösségben van e hely vagy feliratkozási lehetőség. Kérj időpontot egy esetleges találkozóra.

9 újévi fogadalom ötlet hallássérülteknek

Fénykép: plus.google.com

5. Beszélgetek a halláscsökkenésemről más emberekkel .
Küldj levelet a barátaidnak vagy akár postolj a facebook oldaladon egy ismertetőt a halláscsökkenésről.
Vállald fel, ugyanis így jobban tudnak támogatni téged az emberek ezen a rögös úton.

6. Találkozom más hallássérült emberekkel.
Menj hallássérült találkozókra, melyek idei időpontjait már most írd be a naptáradba.

7. Könyvet olvasok a halláscsökkenésről
Nagyon sok jó könyv érhető már el a témában és ki tudja, talán egy-két jó tanácsra te is lelhetsz akár.

8. Megtanítom másokkal mindazt amit a halláscsökkenésről tudni kell.
Jelentkezz önkéntesként egy helyi idősek otthonában, hogy megoszthasd velük melyek valójában a hallássérültekkel való együttműködésnek a fortélyai vagy osszd meg tapasztalataidat akár az interneten. Még az is lehet, hogy te is tanulsz valami újat.

9. Beiratkozom egy szájról olvasó tanfolyamra.
Ugyanis ez javíthat a kommunikációs készségeiden és talán még szórakoztató is lehet. Vezesd fel az órák dátumait a naptáradba: keress egy tanfolyamot a környéken, hogy még idén ki tudd próbálni.

Forrás: Shari Eberts