“Ide mondd, ezzel jobban hallok.” – A féloldali hallásvesztés felfedezése és kezelése

Az emberi test bal és jobboldala közül az egyik dominánsabb a másiknál. A jobbkezesek jellemzően élesebben hallanak a jobb fülükkel, jobban látnak a jobb oldali szemükkel, mint az ellenkező oldalival. Ha az egyik oldal valamiért gyengül, akkor a másik veszi át a szerepét. A féloldali hallásromlás éppen ezért marad sokáig rejtve.

“Ide mondd, ezzel jobban hallok.” - A féloldali hallásvesztés felfedezése és kezelése

Forrás: www.shutterstock.com

A hallórendszerünk úgy fejlődött ki, hogy binaurális, azaz kétoldali hallásunk segítségével a lehető legjobb érzékelést és beszédértést érhessük el. Amikor az agy mindkét fülből jeleket kap, képes meghatározni, hogy milyen irányból érkeznek a hangok.

Ha mindkét fülbe érkeznek hangok, akkor jobb a tájékozódó képességünk és az egyensúlyérzékünk. Az irányhallás tehát alapvető fontosságú a túlélés szempontjából.

Honnan tudom, hogy gyengén hallok az egyik fülemmel?

Bár a hallás gyengülésének kevés esetben vannak fizikai jelei – nem úgy, mint egy porckopásnál a térdfájdalom – mégis érdemes a fülünket megvizsgáltatni, hogy időben, még könnyen korrigálható állapotban felfedezzük az esetleges hibákat.

Egyoldali hallással nem igazodunk el megfelelően a beszéd, a zene és a zajok világában, hiszen az emberi hallás két füllel működik igazán. Ha erős háttérzajban nehezen értelmezzük a beszédet, már árulkodó jel lehet.

Rendszeres hallásvizsgálattal kiszűrhető, ha javításra szorul az egyik oldal.

Akkor elég egy hallókészülék?

Tévhit, hogy csak a gyengébb fület kell hallókészülékkel ellátni! Ha csupán az egyik oldalt erősítjük, akkor a másik fül elszokik a hangoktól, hiszen az eddigi szerepét átveszi a hallókészülékes oldal.

Jól beállított hallókészülék párral érhető el a legjobb eredmény, illetve így lehet a hallásromlást hatékonyan megállítani.

“Ide mondd, ezzel jobban hallok.” - A féloldali hallásvesztés felfedezése és kezelése

Forrás: www.shutterstock.com

Ha két hallókészüléket viselünk:

  • mindkét oldalon jobb lesz a hallásunk,
  • könnyebben megy majd a beszédértés,
  • háttérzajban is javul az irányhallásunk,
  • jobb lesz a hangminőség és hangszínérzékelésünk is.

A legjobb hallásélmény elérése érdekében az audiológus is párban fogja ajánlani a hallókészüléket.

Fogadjuk meg a tanácsát és élvezzük a zenét, halljuk meg a gyermekünk által suttogott kis titkokat és igazodjunk el a kinti világban ugyanúgy, mint bárki más!