Ezért fontos, hogy mindkét füleden hordd a hallókészüléked!

A legtöbb ügyfelünk meglepően jól fogadja, hogy hallókészüléket kell viselni, ha már megtapasztalta, hogy mekkora életminőség ugrást hoz az életébe: újra csicseregnek a madarak, a tévé hangja éles és érthető, a társasági élet felpezsdül. Mégis hosszú ideig fontolgatják, hogy egy vagy kettő hallókészüléket viseljenek.

Egy hallókészülék kevésbé látszik

Gyakran megesik, hogy otthon csak az egyik hallókészülék marad a fülben, és elegendőnek érzik azt az erősítést, amit az egy készülék ad. Az ellenállás mögött persze ott van az is, hogy kevésbé feltűnő, esztétikailag jobban mutat, valamint így kevésbé érzik magukat olyan embernek, akinek hallásproblémája van.

Csakhogy nem véletlenül javasoljuk, hogy mindkettő hallókészüléket viseld, hiszen nem véletlenül van a fej mindkét oldalán fül.

Miért van szükségünk két fülre?

Környezetünk hangjai sokfelől közelednek hozzánk. A fülkagyló formájának köszönhetően begyűjti a hozzá beérkező hangokat, amelyek különböző írányból, különböző időpontokban érnek el agyunk hallóközpontjához.

A hallóközpont a két külön fülből bejött ingert gyúrja össze egységessé, és vonja le belőle a következtetéseket:

Ezért fontos, hogy mindkét füleden hordd a hallókészüléked!

Forrás: 123RF

  • milyen messziről jön egy hang,
  • kihez tartozik a hang,
  • mennyire hangos az,
  • milyen irányból jön.

Ezekhez képes emlékeink alapján jelentéseket is társítani: milyen hangulatban van az, aki beszél hozzánk, ha túl közel van az autó hangja, akkor a testünk azonnal reagál valamilyen módon, hogy elkerüljön egy lehetséges balesetet.

A két fül felől beáramló információnak köszönhetjük azt is, hogy képesek vagyunk a számunkra releváns hangforrás felé fordítani a fejünket, és hogy jól tudunk tájékozódni.

A két fül együttesen biztosítja számunkra azt, hogy legyen irány- és térhallásunk.

Szinte minden helyzetben használjuk

A mindennapok tele vannak olyan helyzetekkel, amikor szükségünk van térhallásra és irányhallásra. Így aztán valójában sokkal többet kapunk vissza a hangoknál, ha mindkét fülünkben viselünk hallókészüléket:

  • Kisebb eséllyel válsz belesetek áldozatává, mert észreveszed a baj jeleit,
  • nem érnek váratlanul egyes helyzetek, mert a hangok alapján számítasz a történésekre,
  • nem okoz gondot lejtős, korlát nélküli helyeken közlekedni, mert az egyensúlyérzéked megfelelő lesz,
  • mindenre tudsz reagálni, mert mindent időben észreveszel, ami történik körülötted.

Ám ezen kívül még egy fontos területen hoz kiemelkedő változást az életedbe a kétoldali hallókészülék viselés: a beszédértés területén.

Ezért fontos, hogy mindkét füleden hordd a hallókészüléked!

Forrás: Pexels

Két füllel érthetőbbé válik a beszéd

Egy füllel hallani a világot olyan, mint egy fülhallgatóval hallgatni a zenét: hiányos. Csak akkor élvezhető igazán a zene a maga teljességében és minden részletében, ha mindkét fülünkkel hallgatjuk. Nincs ez másképpen a világ hangjaival sem.

Ha egy hallókészüléket hordasz, holott kettőre lenne szükséged a hallásmérésed alapján, akkor bizony nem fogod úgy hallani a környezetedet, ahogyan hallhatnád.

Ezt pedig nem csak a hallásélmény miatt hátrányos, hanem azért is, mert az életminőséged áll vagy bukik rajta. Ugyanis két fül közös munkájára van szükség ahhoz, hogy a beszéd érthetővé váljon. Ha mindkettő füleden viseled az audiológusod tanácsa szerint a hallókészülékeidet, a következő pozitív változásokra számíthatsz:

  • jobban fogod érteni az emberi beszédet,
  • részletgazdagabbá, természetesebbé válnak környezeted hangjai,
  • könnyebben boldogulsz zajos környezetben.

És ezek megléte, vagy hiánya jelentősen befolyásolják azt, hogy a hétköznapokban mennyire könnyen veszed a kommunikációs nehézségeket.

Mi van, ha úgy döntesz, nem hallgatsz az audiológusodra?

Ha az audiológusod tanácsa ellenére mégis úgy döntesz, hogy csak az egyik füledben viselsz a jövőben hallókészüléket, megteheted. Végső soron tiéd a döntés.

Azonban jó ha tudod, mi történik a füleddel, ha nem biztosítod számára hallókészülékkel azt a hangingert, amire szüksége van.

Kockáztatod, hogy visszavonhatatlanul elveszíted arra az oldalra a hallásodat.

Füleidnek és az idegpályáknak szükségük van folyamatos hangingerekre ahhoz, hogy “használatban legyenek”, és ne felejtsék el, hogyan tudnak működni. Ha nem kapják meg ezeket az ingereket – a hallókészülék segítségével -, akkor hosszú időre inaktívvá válnak, és kisebb intenzitással, vagy egyáltalán nem dolgoznak.

Ezáltal pedig nem látják el feladatukat, aminek következményeképpen azt fogod tapasztalni, hogy a hallásod és a beszédértésed folyamatosan romlik.

Érdemes átgondolnod ezek tudatában, hogy érdemes-e ellenállni a kétoldali hallókészülék viselésnek. Meglehet, tovább tart megszoknod majd a hordásukat, de cserébe biztosan jobb hallásélményt és életminőséget kapsz.

Jelentkezz be bármelyik halláspontunkba hallásvizsgálatra, mi segítünk, hogy a lehető legkevesebb stresszel járjon megszokni a hallókészülékes mindennapokat. Csak adj egy esélyt mindkét fülednek! Hidd el, ha megtapasztalod, milyen két füllel hallani, nem akarod majd a világot egy füllel hallgatni!