5 helyzet, amikor a romló hallás figyelmen kívül hagyása nagyon nem mindegy
Sokan, amikor elkezdik érzékelni, hogy a hallásuk már nem az igazi, nem foglalkoznak a problémával. Egyszerűbb elmismásolni a kellemetlenségeket, úgy tenni, mintha meg lennénk fázva, vagy mintha mindent értenénk, miközben nem. Pedig fontos, hogy mielőbb tudatosítsd magadban, hogy baj van.
Nem ciki, ha szégyelled.
Amikor először szembesülsz azzal, hogy a család furcsán méreget, mert nem válaszolsz rögtön, vagy rád szólnak, mert túl hangos a tévé, biztosan meglepődtél. Először nem értetted, és talán meg is ráztad a fejed, odébb hessegetted azt a sanda gondolatot, hogy talán kicsit nagyothallasz.
Később, amikor egyre többször hunyorogsz a család arcába, hogy a hang, ami a szájukból jön, értelmet nyerjen, még rémisztőbb érzések fonják körül a mellkasodat. Hozzászoksz, hogy bólogatsz, mosolyogsz, úgy teszel, mintha értenéd, mi történik. Belül pedig elszomorodsz és félsz.
Megértelek.
Rémisztő lehet szembesülni a mulandósággal, azzal, hogy valami, amiről azt hitted, mindig működni fog, elkezd téged cserben hagyni. Rémisztő a gondolat, hogy a füledbe tegyél egy készüléket, ami láthatóvá teszi, hogy veled valami baj van.
Pedig nincsen veled semmi baj, csak a tested kicsit elfáradt, és segítségre van szüksége. Pici segítségre, ami biztosítja, hogy ugyanolyan életet élj, amilyet megszoktál.
Több előny, mint hátrány
Tudom, nehéz belevágni. Pedig valószínű, hogy elég egy kezdő, pici készülék, ami szinte fel sem tűnik senkinek, és a sok újszerű élmény után a hallásod és a magabiztosságod a régi lesz.
Ám, ha ez nem elég meggyőző, akkor itt van öt helyzet, amiben nagyon nem lesz majd mindegy, hogy szemet hunysz a létező hallásproblémád fölött, vagy belevágsz a probléma megoldásába, esetleg már jó előre felkészülsz rá, hogy idejében elcsípd a halláscsökkenésed.
1. Vége a nyugodt megrendeléseknek
A legtöbb étel vagy termékmegrendelésnél általában futárszolgálatot kell igénybe venni, ami telefonos egyeztetéssel jár. Ha nem veszed komolyan a halláscsökkenésed tényét, akkor ezek a helyzetek egyre frusztrálóbbá válnak.
A helyzet fonákságát ugyanis az adja, hogy telefonon kell igénybe venned a szolgáltatást, egyeztetned a futárral, és telefonon jelez a futár akkor is, ha megérkezett hozzád. Nagyon kellemetlen tud lenni, amikor egész nap a telefonodon ülsz, attól félve, hogy lemaradsz a hívásról, és magát a hívást is bizonytalanul kezeled. Aznap a teendőidre sem tudsz igazán koncentrálni majd.
2. Pokoljárás a bürokrácia ingoványos talaján
A hivatalos ügyfél-szolgálatokon még a jó hallással rendelkező ügyfelek sem túl magabiztosak, hát még ha nem vagy biztos abban, amit hallasz.
Ha nem vagy biztos abban, amit hallasz, kínosan fogod érezni magad, hogy nem érted, mi a teendőd, miért az a teendőd, és egyébként is, miért kéne aláírnod azt a papírt, amit eléd raknak?!
Feszült helyzetben pedig hamarabb cselekszünk meggondolatlanul, csak hogy túlessünk az egész helyzeten. A meggondolatlanság pedig nem szül semmilyen jó helyzetet, ha komoly dolgokban kell döntenünk.
3. Mentőhívás és elsősegélynyújtás
Igaz, hogy sokáig elhúzhatod a halláscsökkenéseddel való szembenézést, hiszen az emberi elme elképesztő módon képes alkalmazkodni, és kaméleonként kompenzálni, mintha minden rendben lenne.
De biztos, hogy meg akarod várni, hogy ne tudj mentőt hívni telefonon, ha egy közeli hozzátartozódnak szüksége lenne rá?
4. Munkavállalás
A munka világában fontos, hogy csapatként tudj dolgozni, és mindenről tudj. A kapcsolatépítés alapköve a kommunikáció, ami megfelelő hallás nélkül jóval nagyobb kihívás.
Ha olyan munkád van, amely során sokat telefonálsz, sokat beszélgetsz emberekkel, tárgyalsz, akkor nem mindegy, hogy a hallásproblémádat eltusolod, vagy nem.
Ha nem hallasz tisztán mindent, akkor bizonytalanná válsz, és még ha jó munkaerő is vagy, nem fog annyira látszódni a belső bizonytalanságod és frusztrációd miatt.
5. Frusztrált hétköznapok
Hangok nélkül a hétköznapok is nehezebbé válnak. Jobban meg kell küzdened minden információmorzsáért, sokkal több frusztrációt élsz át, mint teljesen jól hallóként.
Ez előbb vagy utóbb rányomja a bélyegét a hangulatodra: sokat leszel csendben, a család türelmetlen lesz veled szemben, mert nem értik, mit motyogsz, te is türelmetlen leszel, mert nem érted, ők mit mondanak.
Egyre nehezebben állsz helyt bizonyos helyzetekben, ami miatt az önbizalmad megcsappan, a hangulatod szomorkás, frusztrált lesz.
Pedig kis segítséggel lehetsz a régi önmagad.