Mire számítsak?

Még ha tisztában vagyunk is azzal, hogyan zajlik a hallásvizsgálat, és felkészülünk arra, hogy milyen út vezet a megfelelő hallásjavító készülék megtalálásáig, érhetnek bennünket meglepetések. A jó hír viszont az, hogy ezekre fel is tudunk készülni.

A légvárak leomlanak

Amikor először beülünk az audiológusunk székébe, már kész, felépített légvárak vannak a fejünkben arról, hogy a hallásjavító készülék mit fog adni nekünk, amikor bekerül a fülünkbe. Ezek a légvárak azonban idővel kipukkadnak.

A hallókészüléket szokni kell

Az első meglepetés akkor érhet bennünket, amikor rájövünk, hogy a hallókészüléket szokni kell, akárcsak a szemüveget. Első alkalommal úgy érezhetjük, mintha vízzel lenne tele a fülünk, ami mindenhol kitölt, ám ez elég hamar megszokhatjuk, ahogy egyre többet hordjuk a hallókészülékeinket.

Túl sokat várunk a hallókészüléktől

Hajlamosak vagyunk magas elvárásokat támasztani a hallókészülék felé, leginkább azt, hogy ha használni kezdjük, rögtön visszakapjuk elveszett hallásunkat. Ugyanarra a hangzásra számítunk, ugyanarra a beszédértésre, ami egykor volt. Ez azonban nem lehetséges.

Mire számítsak?

Forrás: ASHA

Nem csak a fülünket, agyunkat is edzeni kell

A hang hosszú és komplex utazást tesz meg a külvilágtól agyunk hallóközpontjáig. Ha ezt az útvonalat nem használjuk, fülünk nem kapja meg a szükséges hangingereket, agyunk elfelejti a régi hangzásvilágot, helyette a jelenlegi halk, torz hangzást tekinti természetesnek.

Éppen ezért, az első hangélményünk a hallókészülékkel furcsa lesz: hangosnak tűnhet, kellemetlen lehet a hangzás, kaotikussá válhat a világ. Ilyenkor sokan visszakoznának, és visszaadnák a hallókészüléket, de ne tegyük!

Az első hangzás nem a végleges hangzás

Az, amit először hallunk a hallókészülékkel, többször is változni fog. Először akkor, amikor elvégzik az első finomhangolást a hallásgörbénkhez, majd elmegyünk vele haza. A próbahéten – és minden finomhangolás után – is változni fog az, amit hallunk.

A hangok ugyanis kicsit „megkopnak” az első hetekben, és csak utána halljuk majd azt a készülékkel, amit a hétköznapokban állandó jelleggel hallani fogunk. Agyunknak szüksége van időre, míg újra megtanulja a régi módon érzékelni a hangokat, és azt tekinti ismét természetesnek.

Türelemre lesz szükségünk

Ez nem pillanatok alatt megy végbe, hetek, hónapok kellenek hozzá. A végeredmény azonban megéri, mert hétről hétre megtapasztaljuk a pozitív változásokat: az olyan eltűntnek hitt hangok megjelennek, mint a tücsökciripelés, madárcsicsergés. A beszéd fokozatosan egyre érthetőbbé válik, és egyre jobban bízunk a hallásunkban a hétköznapokban.

Mire számítsak?

Forrás: Getty Images

Jegyzeteljünk lelkiismeretesen

Ez azonban nem alakul magától, nekünk is bele kell fektetnünk az időnket és az energiánkat. Ezért is fontos, hogy folyamatosan jegyzeteljünk, hogy milyen környezetben mi zavaró, hogy az audiológus folyamatosan igazítani tudja a készülékeink beállításait a változásokhoz.

A hallásgondozás sokáig tart

Egészen pontosan addig, amíg a hallókészülékünkkel kapcsolatban teljes elégedettséget nem érzünk mi is és a szakember is. Sokan ott rontják el, hogy egy ponton túl, noha érzik, hogy még nem az igazi a hallókészülékük beállítása, nem mennek vissza hallásgondozásra, és emiatt nem érik el a számukra elérhető legjobb hallásállapotot.

Az egyik kulcsszava a hallásgondozásnak a fokozatosság. Audiológusunk ellát majd bennünket utasításokkal és tanácsokkal arra vonatkozóan, milyen helyzetben, mennyi időre viseljük először a hallókészülékeinket. Eleinte valószínűleg csendes helyeken kell viselnünk a hallókészüléket, például parkban, otthon, majd fokozatosan merészkedhetünk egyre zajosabb helyszínekre. Ez azért is olyan fontos, hogy legyen időnk megismerni és megkülönböztetni az új hangokat, a hirtelen hangzavar túl sok lenne agyunknak.

Valóban nehezebb a hallássérült férfiak élete?

Fénykép: www.howlandhears.com

Nem biztos, hogy az első hallókészülék lesz az igazi

Ha mindent megtettünk, és még mindig hiányérzet van bennünk a hallókészülékünkkel kapcsolatban, akkor tovább kell keresnünk. Hallókészülék és hallókészülék között is különbség van, érdemes többet is kipróbálni a végleges döntés előtt.

Tudjuk, hogy fárasztó folyamat újra belevágni egy másik hallókészülék kipróbálásába, de szükséges ahhoz, hogy igazán elégedettek legyünk a végén. Valahányszor elcsüggedünk, gondoljunk arra, hogy csak az elején kell leküzdenünk a nehézségeket, utána viszont évekig elégedetten, jó érzéssel viselhetjük a hallókészülékeinket.