Drágám, ugye hallasz?

Ritka az a párkapcsolat, ahol az évek előrehaladtával is teljesen zökkenőmentes az együttélés. De mi van akkor, ha a meglévőkhöz új probléma jön? Előfordulhat, hogy az egyik fél látása, hallása romlik az évek során. Milyen következményei lehetnek ennek a családban?

Edit panaszkodik így egy fórumban:

„Párom 46 éves. Az utóbbi időben romlott a látása és a hallása is. Egyiket sem vallja be magának. Nagyobb tévét kellett vennünk, mert ami volt, azon nem látta jól a feliratokat. Szemüveget nem vesz fel, otthon se, hiúságból. Napjában többször kirobban a veszekedés amiatt, hogy nem hall meg, nem ért meg valamit, amit én vagy a fiam mondunk neki, ha pedig a fiával egymás közt beszélgetünk, meggyanúsít minket, hogy direkt túl halkan beszélünk, hogy ő ne értse. A telefoncsörgést se hallja meg mindig pedig már leghangosabbra van állítva. Orvoshoz nem akar menni, neki semmi baja. Már nem sokáig bírjuk idegekkel.”

Hallásvizsgálatra illetve orvoshoz pedig mindenképp el kell menni. Hallásvesztést okozhatnak bizonyos betegségek is, melyeket, ha kezelnek, akkor a hallás ismét javulni fog. Viszont ha elhanyagoljuk ezeket, annak visszafordíthatatlan következményi is lehetnek.

Drágám, ugye hallasz?

Forrás: 123RF

Ha romlik a hallás, az nem csak családon belül, de a munkahelyen is komoly problémákat okozhat. Mindkét területen így folyamatos a stresszforrás.

Ha párunk, családtagunk megtagadja, hogy szakemberhez forduljon a problémával, első lépésként javasolhatjuk neki a honlapunkon is elérhető online hallástesztet. Ezt akár a család minden tagja megcsinálhatja sorban.

Ha pedig a teszt eredménye után is kifogások merülnek fel, a család akár együtt is eljöhet hozzánk hallásvizsgálatra, talán könnyebb így bevonni azt a családtagot is, akinek erre már biztosan szüksége van.

Ha pedig tényleg hallókészülékre van szükség, nem csak egy fülre is ráhúzódó egyéb betegségről van szó, ma már több lehetőség is van arra, hogy olyat válasszunk, ami külső szemlélő számára szinte teljesen rejtve marad.

Várunk mindenkit szeretettel és szakértelemmel ingyenes hallásszűrésünkön.